Hosszú kihagyás után...

Úristen, négy hónapja nem írtam már ebbe blogba! Hogy múlnak a napok, hetek...! Nem, mintha nem lett volna miről írnom, csak azt figyeltem meg, hogy ha kimondom, azaz kiírom magamból a céljaimat, akkor eltávolodnak tőlem. Igen, mert az agy úgy tekinti, hogy ezek a célok már megvalósultak. Ezért inkább megtartom magamnak a céljaimat.

Meg aztán még április végén aktív tagja lettem Magyarország – talán egyetlen, ha nem is az egyetlen, de a – legjobb stroke támogató csoportjának. Komolyan vettem sorstársunk, Abigail Atkinson gondolatát: "Annyira van rád szükségük másoknak, mint amennyire neked van szükséged rájuk!" Ez adta meg a lökést, hogy csatlakozzam a csoporthoz. Nagyon örülök, hogy itt tudok segíteni a többi betegtársamnak, ugyanis az "Amikor másnak segítesz, magadnak is segítesz" elvet vallom. Sajnos épp a betegségemnek köszönhetően sok-sok csupaszív barátra, ismerősre tettem ebben a csoportban szert, akik hozzám hasonlóképpen gondolkodnak. Ezek egyelőre virtuális kapcsolatok, és bízom benne, hogy előbb-utóbb a földi életben is találkozunk, például a legközelebbi közösségi napon.

A csoportban mások is küzdenek depresszióval, pánikrohammal, félelmekkel – ezek leküzdésében tudok legfőképpen segíteni. Meg az angol nyelvű blogokban elsajátított lelki hozzáállást tudom leginkább átadni. Úgy látom, ebben vannak fehér foltok a stroke magyarországi támogatásában. Hitünk a legnagyobb gyógyító, főleg ha égő vágy társul mellé.

Hogy telt a nyár? Sikerült átvészelnem. A nagy kánikulában ki se tettem a lábam, behúzódtam a ház hűvösébe, már amennyire hűvöset lehetett csinálni a házban. Egyszer rosszul is lettem. Kivert a víz, szédültem, alig bírtam menni egy tapodtat is. Valószínűleg nagyon lement a vérnyomásom.

Ha megkérdeznéd, hogy vagyok, röviden ezt vágnám rá: "Minden nap picit jobban". Kezdetben néhány hétig másképp válaszoltam, de aztán rájöttem, hogy egy ilyen válasszal bétában is programozom magam. Távirati stílusban annyit, hogy továbbra is van egyensúlyproblémám, agorafóbiám továbbra is fennáll, a jobb térdem még mindig nem hajlik rendesen, a testsúlyom pedig tartja magát.

Kapóra jött, hogy szeptember 23-án és 24-én, valamint 30-án és október 1-jén agykontroll-tanfolyamot rendeztek Szigetváron. Az elsők között szereztem be az ismétlő jegyet. 23 év telt el azóta, hogy elvégeztem. Az akkor megszerzett tudásból nem maradt már más meg, mint a relaxálás. Most Domján Gábor vezetésével sikeresen frissítettem a biokomputeremet.

Tegnap este pedig a tévében, az RTL Klub Fókusz Plusz című műsorában egy remek riportot közvetítettek "Kiút a stroke-ból: túlélők mesélnek" címmel. Sorstársam és bloggertársam, Hintya Enikő közzétette a felvételt a világ legnagyobb videoplatformján, így most én is meg tudom Veled osztani. Egy fő kivételével – az internetnek köszönhetően – immár mindenki virtuális barát. Jó volt őket látni a műsorban, köztük Sarkadi Gabriellát és Kocsis Gábort, a Strokeinfó Alapítvány két vezetőjét.