Hamarosan közösségi nap, a harmadik

A tavaszzi szép, napos idő és a friss levegő kimozdulásra csábítja az embert. A civil kezdeményezésre megalapított Strokeinfó Alapítvány – melyet egy régebbi bejegyzésben már említettem – is közösségi napot szervez május 27-én, Dobogókőn, a Walden Hotelben. A 2011-ben alapított szervezetnek ez már a harmadik közösségi napja lesz.

Sarkadi Gabriella, az alapítvány kuratóriumának elnöke mondja: "Célunknak tekintjük a közösségépítést, ezért ebben az évben kerti parti jellegű közösségi napot tervezünk. A találkozóra az ország különböző pontjáról várunk résztvevőket, akik ismerkedhetnek, beszélgethetnek egymással. A festői szépségű szakrális központba is terezünk egy sétát a nap folyamán."

Ha sikerült felkelteni az érdeklődésedet, a közösségi napról tájékozódni és arra jelentkezni a rendezvény Facebook-eseményének oldalán lehet.

Hadd mondjam el, hogy lassan egy hónapja tagja vagyok az alapítvány vezetősége által létrehozott zártkörű Facebook-csoportnak, melynek nem csak betegek lehetnek a tagjai, hanem hozzátartozóik is, valamint olyan személyek, akik valamilyen módon kapcsolódnak a témához, például ápolónők vagy gyógytornászok. Csodálatos emberek, akikkel itt a lehetőség a közösségi napon találkozni, és a virtuális ismeretségeket valódi kapcsolatokra cserélni.

Én személy szerint ezt az alkalmat – sajgó szívvel – most még kihagyom, de célom, hogy a következő közösségi napon ott legyek.

Strokeinfó Alapítvány, III. közösségi nap, Dobogókő

Megjegyzések