Felépülésünket formáljuk

2017.04.09.

Február 22-én írtam arról, hogy egy rehabilitációs eszközöket gyártó kaliforniai cég blogjában találtam egy tavalyi cikket, mely helyre tett bennem dolgokat. Időközben elkészültem ennek a cikknek a fordításával, és alább továbbadom, bízva abban, hogy esetleg Neked vagy ismerősödnek is használ.

Felépülés a stroke-ból

(tudományos hátterű három lépéses folyamat)


Mi történne, ha a New Age mozgalom "érezd jól magad" filozófiáját kemény tudománnyal vegyítenénk, annak érdekében, hogy javítsuk a felépülést a stroke-ból?

A végén a megerősítésekhez jutunk.

Nem számít, hogy a megerősítések koncepciója új vagy régi a számunkra. Ez a cikk egyszerű, tudományosan bizonyított módszerrel segít a folyamat felgyorsításában. Bemutatjuk az alapokat, és elmagyarázzuk, hogy működik a tudomány a háttérben.

Ezt követően létrehozzuk a saját magunk által végezhető gyakorlatot.

Mik a megerősítések?

A megerősítések mondatok vagy kifejezések, melyek segítenek megtanítani a tudatalattit arra, hogy elhiggye azt, amit még nem hiszünk el.

Például az "Én türelmes személy vagyok" olyan megerősítés, mely segíti elménket újra megtanítani arra, hogy elhiggye, türelmes személyek vagyunk. Vagy, a "Teljesen meggyógyulok" olyan megerősítés, mely segít meggyőzni az elménket, hogy elhiggyük, teljesen meg fogunk gyógyulni.

Miért hatékonyak?

A stroke-ból való felépülés során a siker elérésének egyetlen útja a cselekvésen át vezet, és a megerősítések kitűnő módot nyújtanak a motiváló cselekvéshez.

Ugyanis ha nem hiszünk magunkban, nem cselekszünk, mert mi értelme van?

Ha viszont teljesen hiszünk magunkban – akkor, ha igazán hiszünk abban, hogy lehetséges a teljes felépülés –, akkor megtaláljuk a motivációt a cselekvéshez, és dolgozunk a megérdemelt teljes felépülésen.

A mindezek mögött rejtőző tudomány

A megerősítések mögött meghúzódó tudomány a neuroplaszticitás körül forog, ami olyan mechanizmus, melyet agyunk az átprogramozásához és az átalakításához használ fel.

A neuroplaszticitás ellenőrzést ad a valóságunk felett, azáltal, hogy ellenőrzést ad az agyunk alakítása felett.

Így működik: Minden alkalommal, mikor megismétlünk egy gondolatot vagy cselekvést, a neuroplaszticitás segít megerősíteni az idegpályákat az agyunkban, melyek ezekért a gondolatokért és cselekvésekért felelősek.

Ezért ha bármit gondolunk, érzünk, és ezt többször megtesszük, az agyunk része lesz.

Vagyis minden alkalommal megismétlünk egy megerősítést, azokat a pályákat fixen beprogramozzuk az agyunkba. Kezdetben a megerősítéseink tudatos munkát igényelnek. A végére a megerősítések az agyunk részévé válnak.

Ha újra és újra ismételjük a "Teljesen meggyógyulok" mondatot, akkor ez erősíteni fogja az agyunkban az ezért a hitért felelős kapcsolatokat. Elegendő ismétléssel kezdjük elhinni, hogy teljesen meg fogunk gyógyulni.

Képzeljük el, hogy mit tudunk tenni a motivációnkért!

3 lépés a gyakorlás megkezdéséhez

Ha el akarjuk kezdeni a motiváció fokozását, és felgyorsítani a felépülésünket, akkor kövessük ezt a 3 lépést a megerősítések gyakorlásának megkezdéséhez már ma.

1. lépés:

Azonosítsunk be bármilyen korlátozó hitet, ami csak lehet. Ezeket a hiteket könnyen beazonosíthatjuk, ha megtaláljuk azokat a területeket, melyekről úgy érezzük, megakadtak a gyógyulásunkban.
  • Van-e olyan terület, ahol feladtuk a reményt?
  • Van-e olyan gondolat, ami lehangolttá tesz?
  • Hol akarunk változást elérni?
2. lépés:

Írjunk le legalább 3 ilyen önkorlátozó hiedelmet, majd írjuk őket át pozitív, ellentétes módon. Ezek lesznek a megerősítéseink. (Példát lásd alább)

3. lépés:

Ismételjük mindegyik megerősítést tízszer egy nap - naponta 50 az ideális. Ne feledjük, az agyunkat írjuk át, ami komoly munkába telik.

Minél többször ismételjük a megerősítéseinket, annál több motivációt fogunk érezni, és annál gyorsabb lesz a felépülésünk.

Egy példa

Tételezzük fel, van egy Kyle nevű fiatal stroke túlélő, aki sajnos reményét és kedvét vesztette a rehabilitáció folytatásában. A teljes bal oldala lebénult, és depresszióba esett.

Mivel Kyle a korlátozó hiedelmeit vizsgálja, zavarai támadhatnak a megtalálásukban. Miután azonban szakít egy kis időt arra, hogy mélyen elgondolkozzon az állapotán, felismeri, hogy a lebénulása és a támogatás hiánya okozza a depresszióját.

Ennek a két problémának az ismeretében a következő korlátozó hiedelmeket írja le:
  • Úgy érzem, sohasem fog mozogni megint a bal oldalam
  • Úgy érzem, nincsenek barátaim vagy nincs támogatásom
  • Úgy érzem, reménytelen a helyzetem
Miután Kyle megfogalmazta ezeket az önkorlátozó hiedelmeket, a következő pozitív megerősítésekké fordította át őket:
  • A bal oldalam megint mozog
  • A körülöttem élők közül rengetegen támogatnak
  • Pozitív változás megvalósításának folyamatában vagyok
Ha Kyle naponta ötvenszer elismétli ezeket a megerősítéseket, akkor észre fogja venni magában a motiváció új forrását, amivel folytatja a rehabilitációt, és eljut a barátaihoz.

Miért?

Utolsó szó arról, hogy miért működik ez?

Mert minden cselekvés alapja a hit.
  • Folytatjuk a rehabilitációt, mert hiszünk abban, hogy javítani fog az állapotunkon.
  • Örülünk, mert hisszük, hogy támogatnak minket, és törődnek velünk.
  • További mérföldet teszünk meg, mert hisszük, hogy törekvők vagyunk.
Alátámasztó hit nélkül nincs ok a cselekvésre.

És a megerősítések a legjobb módja ezeknek a hiedelmeknek a fix beprogramozására az agyunkba.

A megerősítések minden ismétlésekor az agyunkban azokért a hitekért felelős kapcsolatok kissé erősödnek. Ahogy folytatjuk minden nap a gyakorlást, lassan felépítjük a pozitív hitek arzenálját magunkról és a felépülésünkről.

És amikor őszintén hiszünk magunkban és a felépülésünkben, akkor hegyeket tudunk megmozgatni.

Valakinek a sikertörténete lehetünk, aki legyőzött minden nehézséget, aki sokkal gyorsabban épült fel, mint bárki gondolta volna.

Mert egyszerűen csak hittünk.

Felépülés a stroke-ból megerősítésekkel

Megjegyzések

  1. Teljesen felgyógyultam az idén a strokeból. Szívesen megosztom a tapasztalataimat. Salzmanné Toplenszki Katalin

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése