Új sansz az élethez

2017.01.16.

Hétfőn, a CT-lelet birtokában dr. Fehér Gergely főorvos úr megerősítette a diagnózisát: "Önnek súlyos agyi infarktusa volt". A laboreredményekből kiderült, 22-es volt a cukrom. Jó magas!

A numerológia, avagy a számmisztika szerint 2017 az újjászületés éve. A számok szerint ebben az évben egy új kilenc éves ciklus kezdődött el. Bizonyos értelemben valóban újjászülettem. Kezdetben pelenkáztak, a későbbiekben járni tanultam, és használni a jobb kezemet. Kaptam hát egy új sanszot az élethez. Lelki síkon vajon mit hoz nekem az újjászületés?

Louise L. Hay, a New Age mozgalom vezéralakja írja nagy sikerű "Éld az életed" című könyvében (amit annyit lapoztam az évek során, hogy már rég szétesett), hogy szerinte a betegségeinket mi magunk választjuk. Vajon miért épp agyi infarktust kaptam, azaz az ő szavaival élve választottam? Annyira negatívak lettek volna a gondolataim, hogy megterhelték volna az agyamat és elzárták volna az utat a szeretet és az öröm egészséges és szabad áramlása elől?

Nem voltam ugyan magam alatt, de az első napokban még az sem érdekelt, hogy hány óra van. Számomra most megállt az idő. Nem érdekelt az okostelefon és az internet sem, csak pihenni, pihenni, pihenni.

Öt napon át csöpögött az értágító infúzió, minden nap egy-egy palack. A végére a kedvem is megjött, és kértem öcsémet, hozza be a telefonomat. Első dolgom volt, hogy letöltöttem az internetről Mildred Carter "Öngyógyítás tenyérmasszázzsal" című könyvének PDF-változatát. Ennek egyik fejezete a szélütéssel (stroke-kal) foglalkozik. A fejezet alapos áttanulmányozása után a leírtaknak megfelelően masszíroztam a megadott zónákat.

Itt hadd említsem meg, hogy néhány éve a tenyérmasszázs nagy híve vagyok. Internetes barangolásaim során szereztem róla tudomást. Sok más betegséget is gyógyíthatunk vele, mint például a hallás- és látásproblémák, a megfázás vagy az ízületi gyulladás. Sokan nem hiszik el, hogy gyógyszerek nélkül milyen eredményeket lehet vele elérni.

A tenyerünk mindig kéznél van, bárhol, bármikor nyomogathatjuk a zónákat. Remekül ki lehet vele egészíteni az orvosi kezelést. "Akkor miért kaptál sztrókot?" – merülhet fel jogosan a kérdés. Nos, az utolsó napokban késő estébe nyúlóan dolgoztam, határidős munkám volt, pihenésre nem jutott időm.

Milyen igaza is van Szabó Péternek! Azt tanácsolja, hogy relaxáljunk naponta 20 percet. Ha nincs rá időnk, akkor naponta egy órát!

Megjegyzések