Hogyan dolgozzunk a megerősítésekkel

Nem vagyok sem orvos, sem pszichológus, pszichiáter. Egy átlagos ember vagyok. A Mérleg csillagjegyben születtem, akikről – mint nemrég megtudtam – a gyógynövény horoszkópban azt állítják, hogy az egészség emberei. Van is ebben valami, mert szívesen adok egészségvédő tanácsokat másoknak. Ezért vonzódom az alternatív medicinához, mint a tenyérmasszázs, az akupresszúra, a mudrák, vagy újabban az EFT. A gyógyszereket, amennyire lehet, elkerülöm, mert a gyógyszerekről nagyon nem jókat hallok-olvasok mostanság.

Az évek során megtanultam, hogy pozitív gondolatainkat és állításainkat a gyógyulásunk szolgálatába is lehet állítani. A stroke esetében ez roppant fontos, hisz gyógyulásunk a két fülünk között, a koponyánkon belül dől el.

Az emberek szerte a nagyvilágban most kezdik megtanulni, hogy a gondolataik határozzák meg a tapasztalataikat. A szüleink minden bizonnyal nem ismerték ezt a módszert, ezért valószínűleg nem tudták megtanítani nekünk. Azt tanították meg, hogy úgy nézzük az életet, ahogy az ő szüleik tanították meg nekik. Így tehát senki sem hibázott. Eljött azonban az idő mindannyiunk számára, hogy felébredjünk, és tudatosan teremtsük meg az életünket, oly módon, ami kedvel és segít minket. Csak meg kell tanulnunk, hogy hogyan. Itt jönnek be a képbe a pozitív gondolatok avagy megerősítések, azaz "jó magyar szóval" affirmációk.

Hogyan dolgozzunk a megerősítésekkel

Mik a megerősítések?

Minden gondolat és minden kimondott szó affirmáció, vagyis megerősítés. A belső párbeszédünk megerősítések folyama. Minden pillanatban megerősítéseket használunk, akár tudunk róla, akár nem. Minden szóval és gondolattal megerősítjük és megteremtjük élettapasztalatainkat. A hiteink olyan szokásos gondolkodási minták, melyeket gyermekkorunkban tanultunk. Ezek közül sok nagyon jól működik a számunkra. Más meggyőződéseink korlátozhatják azt a képességünket, mellyel létrehozzuk azokat a dolgokat, melyeket akarunk. Amit akarunk, és amiről úgy hisszük, hogy megérdemeljük, nagyon különbözőek lehetnek. Figyelnünk kell a gondolatainkra, hogy elkezdhessük megszüntetni azokat, melyek olyan tapasztalatokat szülnek, amiket nem akarunk az életben.

A megerősítés fogalma többször előkerült már ebben a blogban, a pontos meghatározása eddig váratott magára. A bejegyzés írásakor azon fáradoztam, hogy alapos, körültekintő munkát végezzek. A "Felépülésünket formáljuk" című bejegyzésben már olvashattad a jelentésük egy részét.

Miért van szükség a megerősítésekre?

Az talán mindenki számára ismert tény, hogy a lelkünk betegíti meg a testünket. A betegségek valamilyen jelentést, üzenetet hordoznak. Dr. Domján László szerint 25 éve a betegségeink 90 százaléka volt lelki problémára visszavezethető. Thorwald Dethlefsen pszichoterapeuta és Ruediger Dahlke orvos-pszichoterapeuta azt állítja, hogy MINDEN betegség lelki eredetű.

A megerősítések segítségével megváltoztathatjuk a hangulatunkat, a lelki állapotunkat, és megvalósíthatjuk a hőn áhított változást az életünkben. A megerősítések ismételgetése ezreknek segített már, jelentős változást hozott az életükbe. Kívánom, hogy Neked is sikerüljön változtatni.

Hogyan fogalmazzam meg a megerősítéseimet?

A megerősítések jelen idő egyes szám első személyben megfogalmazott varázsmondatok avagy pozitív állítások. Miért kell őket jelen időben és egyes szám első személyben megfogalmazni? "Én vagyok..." – a lelki programozás leghatékonyabb szavai, mert ezt egyes egyedül csak én mondhatom magamról. A tudatalatti csak az így megfogalmazott megerősítéseket tudja befogadni, s így közvetlenül jutnak el hozzá. Ez segít elhinnünk, hogy az állítás a jelen pillanatban igaz.

Úgy fogalmazzuk meg őket, hogy ne tartalmazzák a nem tagadószót, mert azt az agyunk nem ismeri. A tudatalatti cenzúrázza ezt a szót, hogy úgy mondjam, és az adott pozitív állítással pont az ellenkezőjét fogjuk elérni. Vegyünk egy példát: A "Nem eszem sokat" mondat helytelen, a "Csak keveset eszem" állítás helyes.

A fent belinkelt cikkben említett módon elkészítheted a saját listádat. Ez az igazi, amikor megfogalmazod a problémáidat, melyeken szeretnél változtatni, és pozitív módon megfogalmazva elkészíted a megerősítéseidet. Hadd fűzzem hozzá, hogy az interneten – főleg külföldi webhelyeken – hozzá lehet jutni adott problémához, például depresszióhoz, fogyókúrához megerősítéseket tartalmazó listákhoz. Én ezeket a listákat jobban szeretem. Ezek jól összeszedett – általában szakemberek által megfogalmazott – pozitív állítások, legföljebb csak egy picit személyre szabom őket.

Mikor használjam a megerősítéseket?

Amikor nyugodtak vagyunk és boldog a lelkiállapotunk. Reggel, a közvetlenül ébredés utáni órát hívják hasznos órának vagy az erő órájának. A legnagyobb pozitív hatást hozhatja az életünkbe. Ilyenkor ne a kedvenc közösségi hálózatunk legyen a legfontosabb, hanem saját magunk, az életünk. Az óra első harmadában relaxáljunk, amikor csakis befelé koncentráljunk. Relaxált állapotban tudja az agyunk a legjobban befogadni a pozitív állításokat.

Én a déli pihenőidőben is, amikor ellazulok egy kicsit, szoktam foglalkozni a megerősítéseimmel. Este, közvetlenül elalvás előtt ugyancsak érdemes elővenni és ismételgetni a megerősítéseinket, mert a tudatalattink egész éjjel ezek megvalósításán fog dolgozni. A rendszeres relaxációhoz ajánlanám hangfelvétel készítését. Tudom, nem mindegy, hogy ki és hogyan mondja, de Te is megpróbálkozhatsz vele.

Írjuk ki őket cetlikre is, ezeket tegyük bárhova, jól látható helyre a lakásban. A fürdőszobában vagy a kozmetikai asztalon a tükör sarkába is tehetünk cetlit, hogy ott is lássuk őket. Akár a mobiltelefonunk háttérképre vagy a laptopunk asztali tapétájára is kiírhatjuk. A lényeg az, hogy minél több helyre tegyük ki őket, hogy minél többször szembesüljünk velük.

Tükör előtti munka a megerősítésekkel

Apropó, tükör. A megerősítések tükör előtti hangos ismételgetése rendkívül hatásos. Miért? Mert a tükör visszatükrözi nekünk a magunkkal kapcsolatos érzéseinket. Azonnal tisztában lehetünk azzal, hogy hol vagyunk ellenállók, és hol vagyunk nyitottak. A tükör világosan megmutatja, milyen gondolatokra lesz szükségünk, ha örömteli, teljes életet akarunk élni. Ahogy megtanuljuk a tükör előtti munkát, sokkal jobban tudatosulnak bennünk a kimondott szavaink és a cselekedeteink. Megtanulunk a korábbinál mélyebb szinten vigyázni magunkra.

Meddig ismételjem a megerősítéseket?

Kezdetben tudatosan el kell döntenünk, hogy ismételjük a megerősítéseket. Ha minden alkalommal ismételjük őket, akkor elkezdik felváltani elménk negatív gondolatait. Amikor újra és újra megismételünk egy megerősítést, történik néhány dolog.

Egyesek szerint 21 nap szükséges ahhoz, hogy egy megerősítés rárakja a jelét a pszichénkre. Miért épp 21 nap? Egy tyúknak is, akinek mindössze borsónyi nagyságú az agya, 21 napra van szüksége ahhoz, hogy üljön a tojásain, és kikeljenek a kiscsibék. Mivel egy tyúk 21 napig bizakodva, kitartóan tud ülni a tojásain, akkor egy felnőtt embertől, akinek másfél kilót nyom az agya, és agysejtjeinek száma 20 milliárd körülire tehető, memóriájában pedig a fejében tudja tartani az eddig ismert tudásmennyiséget, akkor a 21 nap talán érthető. Félretéve a humort, ha mindent jól csinálunk, akkor 30 nap múlva – de lehet, hogy kicsit hosszabb idő után – kikel az elvetett mag.

A megerősítések ismételgetése csak egy része a folyamatnak. Sokkal fontosabb, hogy mit teszünk a nap és az éj többi részében. A megerősítések gyors és következetes működésének titka, hogy olyan légkört teremtsünk a számukra, melyben növekedni tudnak. A megerősítések olyanok, mint a talajban elvetett magok. Silány talaj, silány termés. Gazdag talaj, bőséges termés.

Nekem miért nem működnek a pozitív állítások?

Ahhoz, hogy az affirmációk avagy megerősítések beépüljenek a tudatalattiba, ne gépiesen ismételjük őket, hanem érzésekkel töltsük őket meg. Ha a hiteink nincsenek összhangban a kívánalmainkkal, akkor nem fogjuk megkapni, amit akarunk. Amint összehangolódik a rezgésük, egész spontán történhet a megnyilvánulásuk. Ahhoz, hogy bármilyen gondolat valóra váljon, égő vágy, hit és elvárás szükséges hozzá. Vizualizáljuk, képzeljük is őket el. Sokkal valószínűbb, hogy a kettő együtt – a megerősítések és a vizualizáció – nagyobb hatást gyakorol a tudatalattinkra, és a tudatalattink befogadja a megerősítéseket ... mert már MAGASABB lelkiállapotban vagyunk.

Ha egyáltalán nem működnek a megerősítések a számunkra, akkor ajánlatos pszichológushoz vagy terapeutához fordulni, tőle kérni segítséget.


Végezetül ne feledkezzünk meg az önfejlesztésben rendkívül hatékony, audió vagy vizuális szubliminális üzenetekről, melyek ugyancsak megerősítéseket tartalmaznak.

Megjegyzések